Fogszuvasodás

A fogszuvasodás az egyik leggyakoribb és legelterjedtebb fogászati probléma annak ellenére, hogy ez a leginkább megelőzhető. A lyukas fog a nem megfelelő fogápolás eredménye.

A felületes és rendszertelen fogmosás következménye, hogy a szájban lévő baktériumok elszaporodnak, elsőként a fog zománcát támadják meg, majd képesek az első apró lyukat is kialakítani.

Mi az a fogszuvasodás?

A fogszuvasodás a fogak szöveteinek roncsolódását jelenti, mely a felszín felől támad, onnan halad a fog belseje felé. Az első fázisban még visszafordítható, kezelhető, de végső esetben a fog elvesztéséhez is vezethet. Abban az esetben, ha a szuvasodás még nem törte át teljesen a zománc réteget, az fog állapotának további romlása megakadályozható.

Hogyan alakul ki a fogszuvasodás, mik az okai?

Leginkább a nem megfelelő szájhigiénia következtében indul meg a szuvasodás. A rendszertelen és nem kellőképpen alapos fogmosás miatt nem tisztulnak meg teljesen a fogaink a szájüregben maradt ételmaradéktól, így az ott megbúvó lepedék kémiai folyamatokat indít el.

A fogszuvasodás esélyét és idejét számos tényező befolyásolhatja:

  • bizonyos emberek egészen egyszerűen hajlamosabbak rá, mint mások
  • az életkor
  • a táplálkozási szokások
  • a nyál összetétele
  • szájhigiénés szokások
  • fogak anatómiai összetétele

A fogszuvasodás tünetei

A kezelési módot az határozza meg, hogy mikor kezdjük el a reagálást.

A kezdeti stádiumban fluoridos fogkrémek és zselék, valamint alapos tisztítás hatására a folyamat megállítható, sőt vissza is fordítható. Ha a szuvasodásnak már látható eredménye van a fog felületén, tehát elkezdődött a lyuk képződése, akkor már beavatkozás szükséges. A károsodott fog részt el kell távolítani, és a helyét tömőanyaggal lezárni. Erre ma már rendszerint esztétikus, fehér színű töméstesztétikus, fehér színű tömést használnak a fogorvosok. Ha azonban halogatjuk a fogtömést, vagy túl későn fordulunk szakorvoshoz, akkor előfordulhat, hogy már csak gyökérkezeléssel hozható helyre a károsodott fog.

A fogszuvasodás megelőzése

A megelőzés érdekében a legfontosabb, amit tehetünk, ha kellő rendszerességgel és a szükséges alapossággal mosunk fogat, elsajátítva a megfelelő fogmosási technikát.

A megelőzés kiemelt része kell, hogy legyen, hogy rendszeresen ellátogatunk fogorvosunkhoz. Gyakori kontrollal a különböző elváltozások nagyon korán felismerhetők, és a kezdeti fázisban még könnyen és fájdalommentesen kezelhetők. Minél hamarabb tájékoztat minket a fogorvos az esetleges szájhigiéniai hiányosságokról, annál nagyobb eséllyel előzhető meg a fogszuvasodás okozta kellemetlenség.